ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK
Kiadónk, a PPH Media és a benne lévő szaklapok alapvető értéküknek tekintik az elfogadást, a sokszínű vállalati kultúra támogatását, az esélyegyenlőséget és a befogadást. Éppen ezért idén 5. alkalommal hirdetjük meg az OPEN MINDED COMPANIES AWARD-ot, vagyis azt a vállalatoknak szóló versenyt, melynek célja, hogy elismerjük a munkahelyi diverz, inkluzív és méltányos munkakörnyezet kialakításának eredményeit és jelentőségét.
A pályázatra bármely Magyarországon bejegyzett cég pályázhat, akinek fontos, hogy képviselje magát a témában. Aki ténylegesen tett már valamit annak érdekében, hogy a különböző kisebbségek komfortosan érezzék magukat az adott szervezetben. Akinek nem csak elméletben, de tettek szintjén is fontos kifejezni a sokszínűség értékét. Aki abban hisz, hogy a nyitott gondolkozásmód visz előre egy szervezetet.
|| Az angol diversity, equity és inclusion szavak első betűinek összevonásával egyszerűen csak DEI programoknak hívott kezdeményezések lényege, hogy bátorítják és támogatják egy szervezet tagjainak részvételét a mindennapi működést érintő döntésekben, egyenlőbb hozzáférést biztosítanak a lehetőségekhez és erőforrásokhoz, a munkavállalók közti kapcsolatokban és a szervezeten belüli kommunikációban pedig erősítik az egymás iránti tiszteletet és megbecsülést. ||
Az Open Minded Companies Award keretén belül a Magyarországon működő kis- és nagyvállalatok munkahelyi sokszínűségért, nyitottságért, elfogadásért tett kezdeményezéseit és eredményeit díjazzuk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a vállalatok, akik emberek ezreinek, tízezreinek hétköznapjaira vannak hatással, kommunikálják a sokszínűség értékeit és tegyenek érte, mert ezen keresztül van esély fejlődni, előre lendíteni széles társadalmi rétegek gondolkozását.
A versenyre nevezhető minden olyan tevékenység, megoldás, melyet a [2025. június 1.] és [2026. június 1.] közötti időszakban, Magyarországon valósított meg a pályázó vállalat.
A tettek lehetnek átfogó nemzetközi DEI programok helyi megvalósításai, lehetnek saját kezdeményezések, lehet egy-egy konkrét megmozdulás, kiállás valami mellett/ellen, de lehet akár egy vita precedens értékű rendezése is. Nem a méret lényeg, hanem a hatás és a kiállás egy érték mellett. A 2025-ös versenyen indított pályázatok nem nevezhetőek 2026-ban, kivéve, ha a projekt bizonyos része érdemi változással és eredményekkel járt.
A pályázatkiírásban megkülönböztetünk kisebb és nagyobb szervezeteket, mert ebben a témában nem csak hozzáállás, de büdzsé kérdése is lehet a programok és lehetőségek felsorakoztatása, minősége. Nagyon fontosnak tartjuk azonban, hogy kisebb ötletek, apróbb lépések is reflektorfényt kapjanak, mert azokból lesznek egy idő után a nagy lépések, társadalmi hatások. A pályázó vállalatnak demonstrálnia kell, hogy milyen konkrét belső irányelvei és már megvalósult tevékenységei/eredményei vannak a DEI területén.